TÉRDEN ÁLLVA IS...
Nézem a két szemét, tiszta volt, ma ég.
Megfognám a két kezét, de hideg, mint a jég.
Hol járt, mikor kerestem, sötét éjszakákon?
Miért kellett, hogy elhagyjon sok jóbarátom?
Együtt voltunk mindig, fejét elfordították!
Nem értett meg engem, fából faragták!
Hallgatom, ahogy beszél, hangja durván szól.
Kérdezem, mi lett vele, de nem válaszol.
Érzem, ahogy szíve dobog, ritmusa nyugtalan!
Fél, mert élete nem éppen gondtalan!
Együtt voltunk mindig, fejét elfordították!
Nem értett meg engem, fából faragták!
Térden állva is csúszhatsz, nem kellesz már!
Volt valaki más eddig, menj vissza hozzá!
Látom, ahogy tovább áll, néha visszanéz.
Utána szaladnék, de döntött a józan ész!
Tudom, hogy értem zokogsz hosszú éjszakákon,
De többet ér szerelmednél a sok jóbarátom!
Együtt voltunk mindig, fejét elfordították! Nem értett meg engem, fából faragták!
Térden állva is csúszhatsz, nem kellesz már!
Volt valaki más eddig, menj vissza hozzá!
