1967 június 8-án jött a világra, egy csütörtöki nap délutánján. Zenei érzéke hamar megmutatkozott, az ajándékba kapott játékgitáron már dallamokat keresgélt. Zeneiskolába járt, de az első két év után otthagyta, mivel utálta a szolfézst. 16 évesen alakította meg első zenekarát, a Tafi Group-ot, majd sorban jött a többi (Szabad Szombat, Colorado, Project).
„Mindig próbáltam a lehető legtöbbet kihozni az adott zenekarból” – mondja – „viszont nem csak rajtam múlt”. Rengeteg energiát és munkát fektetett zenekaraiba, hatalmas hittel és lendülettel „vitte” őket. Ezért volt mindenki számára érthetetlen, amikor úgy döntött, kiszáll, befejezi. „Sokat gondolkoztam ezen később, és én sem értettem, miért csináltam” – emlékezett – „ valószínűleg elért a Hullámverés szindróma. Mindenesetre most roppantul örülök, hogy újra összejöttünk! Azt is tudom, hogy nem 1993-at írunk, tehát nem a múltat akarom ismét átélni, hanem a múltra építkezve újat csinálni, a többiekkel együtt!”
És most lássuk a társak véleményét:
Paszti: Hát, Ő az az ember, aki nélkül nem biztos, hogy énekes lennék! Sokat jelent nekem, szeretek Vele együtt zenélni. Valahogy érzi a szövegeimhez illő zenét. Hogy csinálja?
Öcsi: Mikor megtudtam, hogy abbahagyta a Projectet, nem hittem el! Érted, öreg? Pont Ő, akiről tudtam és tudom, hogy hozzám hasonlóan a zene az élete! Aztán később, amikor az én életemben is voltak nehezebb korszakok, már nem csodálkoztam annyira.
Cézé: Engem Ő indított el a pályán, Tőle tanultam a kezdeti lépéseket. Mindig tartottuk a kapcsolatot, akkor is, amikor nem itt lakott, meg is látogattam az ország másik végén. Mostanában sokat vagyunk együtt, írjuk a számokat, teljesen jó.
Lacika: Tafi egy külön kategória. Néha teljesen barom, de jó értelemben! Sokat hülyültünk régebben, most már megkomolyodtam. Nem Ő!
Peti: szintén nem volt igazán személyes ismerettség, mióta jobban ismerjük egymást, nagyon jó a viszony, próbákon is megvan az összhang a két gitár közt. Tehetséges zenész, ötletember, kreatív, gondolkodó. Higgadt, nyugodt, objektív szemléletű. Mindent meg lehet vele beszélni. Technikai problémákban ott vagyok én segítségnek. :))
Végül pedig az elmaradhatatlan jellemzés:
Belső világát a gondolatok és a szavak határozzák meg. Módfelett kíváncsi. Jó megfigyelő, összegyűjti és osztályozza az információkat. Fizikális és spirituális nyughatatlanság jellemzi. Gondolatai és tettei már nem annyira gyerekesen naivak, mint fiatalosak, de még mindig nélkülözik a felnőtt tapasztalatát és érettségét. Szereti a változatosságot, vonzza a kreativitás. Nagy hangsúlyt fektet a másokkal való kapcsolatra. Erőssége az írás és a beszéd. Számára nem jelent különösebb örömet valakinek, vagy valaminek a puszta birtoklása, részletesen meg akarja ismerni a személyeket és tárgyakat, no és persze az egész világot. Vándorló természetű, az, hogy meddig marad egy helyen, attól függ, mennyire köti le széleskörű érdeklődését. Ha már nem talál semmi felfedeznivalót, tovább áll. Rendkívül nagy tudásszomj él benne, amit pedig megtanult, azonnal tovább akarja adni.






