1979 május 29-én született a későbbi Project gitáros. Viszonylag könnyű helyzetben volt, mivel már gyerekkorában sem a napi futó slágereket hallgatta, hanem szülei révén a 60-as, 70-es évek rockzenéjét. A későbbi korok nagy szerencséjére megnézte Paul McCartney egyik filmjét, ami meghozta kedvét a zenéléshez. Érdekes módon a dobolás vonzotta (ritmusérzékével azóta sincs gond). Később az AC/DC-re kattant rá, majd az SG Gibson gitár lett a mindene. Érdekesség, hogy iskolai zenekarával (Pillanatnyi Benyomás) egyszer fellépett az éppen ott koncertező Project előtt. Fogalma nem volt akkor, hová vezet majd ez…
Később, 1994-ben megalakította a Phaidon zenekart, amely a mi napig a szíve csücske. Ebben Pasztival és Cz-vel is együtt zenélt és zenél a Project megszűnése után. „Néha elég makacs tudott lenni” – mondta Paszti, „De az ötletei jók”.
„Szeretek zenélni”- vallott magáról Peti - „Kiállni emberek elé, egyfajta önmegvalósítás, egy cél. Mindig megfelelni saját magunknak, az embereknek a következő koncerten.”
És vajon mit gondolnak róla a többiek?
Paszti: jót tett a zenekarnak, a megszólalásnak is, a színpadon is Ok. Ismerem régóta, még a Phaidonos időkből. Fanatikus Gibson gitáros!
Tafi: Én örülök neki, azért is, mert sokkal könnyebb dolgom van, pl. stúdióban nem nekem kell az összes gitársávot feljátszani . Élőben is jobban szólunk. És mindig különböző hangzásokkal kísérletezik... Őrület!
Cézé: Nagyon kedves, aranyos gyerek, főleg: jó gitáros. Elég sokat játszottunk már együtt, stúdióztunk, koncerteztünk, „érezzük egymást”.
Lacika: Hát, amikor felvetődött, hogy beszállna, azt gondoltam: minek? De ha a többiek akarják…. Aztán meghangszerelte az egyik számunkat, meghallgattam és HOPPÁ! Ez a gyerek tud valamit!
Végül pedig az elmaradhatatlan jellemzés:
Peti független egyéniség, tele van optimizmussal, lendülettel. Sokszor a társaság középpontja, remek mesélő, ambiciózus. Viszont hajlamos a türelmetlenségre, a makacsságra. Hitvallása, hogy az életben minden lehetséges, csak akarni kell. Igyekszik elkerülni a megalázó, kényelmetlen helyzeteket. Odaadó, hű barát, viszont néha hajlamos saját magát előtérbe helyezni. Szeret a problémák mélyére hatolni, de csak azokban az esetekben, amelyek személyesen Őt, vagy számára fontos embereket érintenek.
Egyik elve, amely a zenekarban vezérli: inkább legyünk szakmailag elismertek, mint közismertek, ha ez a minőség romlásával járna.






